4. rész: Az álombeli fiú

Beszálltunk a kocsiba, majd elhajtottunk a suli elől. Mikor kikanyarodtunk a saroknál egy ismerős arcot véltem felfedezni. Még utána is néztem. Nem tudom, hogy honnan, de tuti, hogy ismerem. Mikor hazaértünk felmentem a szobámba és videohívást indítottam a szüleimmel, ugyanis ők a nap folyamán Amerikába repültek valamilyen ügy kapcsán. Holnap még nem megyünk suliba, így van elég időnk bepakolni, mindent elcsomagolni. Még éjfélkor is a dobozok leragasztásával bíbelődtem. Úgy három körül aztán sikerült elaludnom. Másnap reggel elég nyűgösen keltem fel. Mikor ki akartam menni a fürdőszobába átestem pár dobozon. Teljesen kiment a fejemből, hogy azok ott vannak. 

Sikerült feltápászkodnom, majd kómásan megtalálni a fürdőszoba ajtaját.  Pechemre valaki már birtokba vette, így felesleges volt a sok erőfeszítésem. Türelmetlenül dörömböltem az ajtón, majd pár perc után meguntam és leültem, nekidőlve az ajtónak a földre. Tíz perc múlva valaki kinyitotta az ajtót, én meg bezuhantam. Ijedtében felsikított Jess, majd megpróbált felébreszteni. Kis pofozkodás után fel is keltem.
-Már szabad a fürdő?! Néztem rá álmosan és kérdőn.
-Aha! Hitetlenkedett.Bambán besétáltam, majd magamra zártam az ajtót. Megengedtem a forró vizet a kádba, én addig próbáltam felkelni. Mikor már megtelt a kád levetkőztem é beleültem. Felhangosítottam a zenét és énekelve fürödtem meg. Valaki már nagyon szeretett volna bejutni ide, így igyekezni kezdtem. Felvettem a ruhámat. Összefogtam a hajam, majd óvatosan kinyitottam az ajtót. Wendy morcos fejével találtam szemben magam. Elnézést kértem, majd beengedtem az ajtón. Lementem a konyhába bekapni pár falatot. Jess az asztalnál ült és valamit nagyon nézett a gépén. Próbáltam leskelődni, de nem engedte.
-Na! Had nézzem meg. Néztem rá kutyusszemekkel.Csak sóhajtott. Odafurakodtam mellé, majd gyors tempóban olvasni kezdtem.Az új iskolánkról olvastunk cikkeket. Azt is megtudtuk, hogy az előző igazgatót valami balhé miatt lecsukatták. Mikor elolvastuk egymásra néztünk. Mind a kettőnknek teljesen ledöbbent volt a tekintete.
-Szellemet láttatok? Ért le a fürdésből Wendy. Megráztuk a fejünket, majd a gép felé mutattunk. Ő is elolvasta a cikket, majd felnevetett. -Ezért vagytok annyira ki?! Fogta a hasát a röhögéstől. Mondhatom nagyon vicces. Még az is lehet, hogy gyilkosság miatt csukták be. Még a gondolattól is kirázott a hideg.
Sietnünk kellet, mert a költöztetők megérkeztek. Nekünk addig el kellett mennünk az iskolába, ameddig Ők átviszik a cuccainkat Barcelona-ba. Szerencsére Wendy és Jess is fel voltak már öltözve, így indulhattunk is.
Mivel Jess-nek megvan már a jogosítványa, így nem kellett taxival menünk. Az utat végi az álmom elemzésével töltöttük. Újra és újra ugyan arról a fiúról álmodtam. Már elég ijesztő. Ők erre csak azt mondták, hogy lehet, hogy fogok élőben találkozni vele, és Ő lesz az igazi. Én nem szóltam semmi, csak gondolkoztam a dogon. Mikor a suli elé értünk leparkoltunk és a bejárat felé tartottunk, mikor a semmiből előbukkant egy gördeszkás srác és felénk száguldott. Az volt a probléma, hogy későn vett minket észre, és nem volt időnk kitérni az útjából. Amilyen erősen csak tudott lefékezett, majd leugrott a deszkáról. Egy kicsit ugyan meglökött, de nagyobb kárt nem tett benne.
-Bocs! Nem szándékos volt. Jól vagy? Nézett le rám. Ugyanis én a földön ültem. -Gyere, had segítek! Nyújtotta oda a kezét. Mikor felnéztem rá teljesen leblokkoltam. Nem akartam bunkónak tűnni, így hagytam, hogy segítsen felállnom. Mikor megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok felvette a táskáját és elment. A lányok rögtön odajöttek hozzám. Én még mindig a fiú után bambultam. Miközben bementünk az épületbe elmondtam nekik, hogy ez volt az a fiú akivel álmodtam. Nem hittek a fülüknek.
És újra pechünk volt. Vajon kivel futottunk össze a folyosón?! Hát azzal a négy elviselhetetlen, idegesítő libával. Hurrá! Hatalma mosollyal a fejünkön masíroztunk el mellettük, de a "fő" csaj megragadta a kezem és visszahúzott. Szemtől szemben álltunk egymás előtt. Egy darabig így álltunk, majd elsétált mellettem és Wendy előtt megállva leöntötte Őt egy pohár üdítővel.Meghökkenve néztük a jelenetet, majd mikor otthagytak minket megkerestük a legközelebbi mosdót. 

*A mosdóban*

-Ezt nem hiszem el! Ez így soha nem fog kijönniii! Csapkodott össze vissza Wendy.

-De ha így rángatózol esélye sem lesz kijönni. Próbáltam felitatni a foltot. 

-Miért gonosz ez a csaj? Ha tudná, hogy kik vagyunk 1000%, hogy nem viselkedne így velünk. Gondolkozott hangosan Jess.

-Ez még csak az eszedbe se jusson! Förmedtünk rá egyszerre Wendy-vel. 

-Oké, oké! Csak egy ötlet volt.

-Egy nagyon rossz ötlet. Helyeseltem. Nagy nehezen sikerült nagyjából eltüntetni a foltot. Hangos csengetésre lettünk figyelmesek. Tuti, hogy nem óra előtti csengetés volt. Ez egészen más volt. Nemsokára hangos sikításokat hallottunk, majd füstöt kezdtünk érezni. TŰZ VAN! Egymásra néztünk, majd megrohamoztuk a kijáratot. Útközben egy aggódó édesanya mellett mentünk el. Már kint voltunk az udvaron. Már az egész suli kint várakozott, de az anyuka csak be akart jutni az épületbe. Ekkor Jess megindult a lángoló épület felé. A tanárok nem akarták beengedni, de Ő két tanár között átpréselte magát és bejutott.

-JESS!!!!! Futottunk utána, de hiába. Minket sikerült nekik megállítaniuk. Ezt nem hiszem el! Ez a csaj teljesen megőrült? Bele se merek gondolni, hogy mi fog bent történni vele. Egyáltalán minek ment be?!

*Jessica szemszöge*

Az épületben alig láttam valamit a rengeteg füsttől. Befogtam az orrom, hogy ne kapjak füstmérgezést. Elkezdtem szólongatni a gyereket, aki miatt a nő aggódott. Ugyan a nevét nem tudtam, de azért mindent megpróbáltam. Nemsokára egy kisgyerek hangját véltem felfedezni. Egyre közelebbről és közelebbről. Pár másodpercen belül a gyereket is megtaláltam. Odafutottam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.

-Semmi baj nem lesz! Súgtam oda neki vigasztalás kép. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Kimenni az épületből esélytelennek bizonyult. Már csak a szerencsében bízhattunk. Egy idő után már teljesen lángolt (nem szó szerint!) az egész testem. Próbáltam minél jobban a gyereket védeni az égési sérülések ellen. Pár percen belül, már teljesen kómás állapotban voltam. Már csak annyira emlékszem, hogy egy fiú felkap a gyerekkel együtt és kirohan velünk a lángoló épültből. Hallottam a lányok hisztérikusan mondogatták a nevem, de én nem tudtam válaszolni nekik. Ezután minden elsötétült.

-Jess, Jess! Ébren vagy? Szólongatott egy ismerős hang. Kinyitottam a szemem és egy teljesen fehér szobában találtam magam. Felkeltem az ágyból, majd próbáltam kinyitni a szoba ajtaját, de be volt zárva. Ekkor a falak kezdtek összezsugorodni. Bepánikoltam és ordibálni kezdtem, hogy eresszenek ki. Senki nem hallott meg. 

Felébredtem és egy csomó arcot vettem észre magam körül. Mindegyik kíváncsi és aggódó volt. Azt a fiút kezdtem el keresni, aki megmentett, de sehol sem találtam. 

-Minden rendben van? Megmentette a kisfiam életét. Hajolt oda hozzám a kisgyerek anyja. Elmosolyodtam, majd megpróbáltam felülni. Az iskola udvarán voltam, egy padon. A kezem tele volt égési sérüléssel, a ruhámról már nem is beszélve.:( Próbáltam a lábamra állni, de ekkor mintha nem is lenne lában, a földre rogytam. Szerencsémre az a bizonyos fiú elkapott, mielőtt beverem a fejem...!!!

Meghoztam az új részt! Remélem, hogy tetszik és sikerült érdekesre megírnom. Megpróbálok minél előbb egy új résszel jönni. Addig is várjatok türelemmel!!!;) :)

<3<3<3

Melanie

3. rész: Egy pohár narancslé

Hangos csikorgást hallottam. Nem mertem kinyitni a szemem. Tudtam, hogy nem haltam meg, mert mindent éreztem. Nemsokára hangos kiabálásra lettem figyelme. A sofőr kiszállt az autóból és a megmentőmmel ordibált. Persze Ő nem hagyta magát, és hangosan vitázott vele. Nemsokára megérkeztek a rendőrök is. Mikor az egyik észrevett megindult felém. Én még mindig a földön feküdtem. Másfél méterre megállt tőlem, és előszedte a pisztolyát. Felém tartotta, majd elsütötte.

-Áááááá!!! Neee!!! Ébredtem fel. Körbetapogattam magam, hogy élek e még. Mikor megbizonyosodtam róla, rájöttem, hogy álmodtam az egészet. Onnantól kezdve, hogy "elszöktem" otthonról.Gyorsan letusoltam, felöltöztem és lementem a konyhába. Még senkit nem találtam ott. Gondolom még aludtak.Miután megreggeliztem elindultam a nappali felé, majd megláttam, hogy az egyik szekrényre egy cetli volt kitűzve.

"Szia Kicsim! Elmentünk itthonról. A testőreitekkel megbeszéltük, hogy bevisznek titeket Barcelonába. Már beszéltünk az új iskoláról. Ma oda kell bemennetek és megismerkedni az új osztálytársaitokkal! Puszi: Anya és Apa!!!<3 :)"

El is felejtem, hogy ma kell mennünk. Gyorsan felrohantam az emeletre é felébresztettem a Jessica-t. 

-Csssst! Wendy még alszik! Fogtam be a száját, és gúnyos vigyorra húztam a szám. Értette, hogy mire akarok kilyukadni. Amikor előbb felkelünk, mint Wendy, akkor a jól bevált ötletünket alkalmazzuk, hogy felkeltsük.:)  Halkan átlopakodtunk a szobájába és egy pohár forró vízbe raktuk a kezét. Ő ilyenkor nem szokott bepisilni -mint a legtöbb ember- hanem sikítozva felkel. Most is ugyan ez történt.:) Mikor felkelt elmondtam nekik, hogy nincs sok időnk elkészülni. Mindenki egy kis időre eltűnt a szobájában. Hamar sikerült végeznünk.

Jessica ezt vette fel:

Mint mindig, most is elegánsan öltözött fel. Nem értem, hogy bír állandóan magassarkúban járkálni. De Ő tudja!

Wendy ezt választotta:

Ő már legalább nem hord állandóan magassarkút. Ő viszont odavan a csíkos dolgokért és a rózsaszínért. 

Én pedig ezt választottam:

Én meg (ez szerintem egyértelmű!) szeretem Londont!!! Én viszont nem szeretek mindig elegánsan öltözködni. Ezt nem úgy értem, hogy soha nem viselek illemnek megfelelő ruhákat. Hanem, hogy amikor olyan helyzet van akkor egy kicsit lazábban öltözködöm.:)

Már csak egy kis szempillaspirált tettem fel magamra, mikor csengettek. Gondolom megjöttek a testőrök, és Chris. Lesiettem a lépcső (duplán vettem a fokokat), majd ajtót nyitottam. Három öltönyös férfival találtam szemben magam. Köszöntek nekem, majd beengedtem Őket. Mondtam, hogy pár perc és indulhatunk. Ők addig az ajtóban vártak minket. A lányoknak sikerült tíz perc alatt teljesen elkészülniük.

-Mehetünk!!! Ugrottam az őrök elé. Beszálltunk a kocsiba. A két kigyúrt ruhásszekrény előre ült, Chris, Jessica, Wendy és én pedig hátra. Most nem a limuzinnal mentünk, mert az nagyon feltűnő lett volna.

-Képzeljétek el, olyan borzasztó álmom volt! Azt álmodtam, hogy kiszöktem itthonról és a város felé vettem az irányt. Aztán valamiben megbotlottam és kiestem a főútra. Utána már csak annyira emlékszem, hogy egy fiú felhúzott onnan, és megmentett a biztos halálból. Ezek után pedig felkeltem. Fejeztem be az álmom elmesélését.

-Aztaaa! Ocsúdott fel a döbbenetből Wendy.

-Ez aztán a komoly álom! Még jó, hogy ez nem történt meg a valóságban. De arra a megmentő fiúra kíváncsi lennék...! Nevette el magát Jess. Erre én is elnevettem magam.

Egy csomót beszélgettünk még az új sulinkról. Költözni, csak akkor fogunk, ha már be vagyunk jelentve az iskolába. Három óra múlva meg is érkeztünk. Nagy nehezen sikerült felkelnünk. Míg rendbe szedtük magunkat, addig az őrök kerestek egy rendes parkolót, meg  normális ruhát vettek fel, hogy ne legyenek feltűnőek a zakós, kigyúrt emberkék.:)

-Sietnünk kell, hogy csengetés előtt be tudjunk menni a suliba. Mondta Chris és elindult a bejárat felé. Félénken követtük Őt. Körbe és körbe nézelődtünk, minden egyes tanulót szemügyre vettünk. Aztán mikor az egyik lány "csapat" előtt elhaladtunk valamin megakadtam.

-De helyes az a fiú. Szerinted van barátnője?! Súgta oda a szőke lány a többinek. Gondoltam, hogy Ő a fő csaj a bandában. A máik rögtön válaszolt neki. Nagyon bambulták Chris-t. Közbe kellett lépnem. Már indultak volna felé, mikor odasiettem Chri-hez és belekaroltam. A lányok rögtön megálltak és felhúzott szemöldökkel bámultak meg, majd sarkon fordultak és elmentek. Amint elmentek, elengedtem és sajnálatkérő pillantásokkal illettek. Ő meg csak furán nézett rám.

-Nem akartam, hogy rád másszanak. Magyaráztam meg. Még mindig furán nézett, de nem voltam hajlandó hosszú magyarázkodásba kezdeni. Csak intettem, és mentem tovább a folyosón. Elnevette magát, és utánam sietett. Nagy nehezen sikerült megtalálni az igazgatóit. Bekopogtunk, majd miután hallottuk, hogy kiszólnak bementünk.

-Jó napot kívánok. Nancy Parker vagyok. Mutatkoztam be.

-Én meg Chris Tonkin. Nyújtotta a kezét Chris. Az igazgató is bemutatkozott, majd mindent elmondott az átiratkozással kapcsolatban. Utána alá kellett írni néhány papírt, majd mehettünk is. Három nap múlva már járhatunk ide iskolába. Elköszöntünk, majd Jess és Wendy keresésére indultunk. Ugyanis Ők félúton lemaradtak.:) A folyosó végéről kiabálást és veszekedést hallottunk. Gyorsan odasiettünk, hogy hátha ott vannak Ők is. Talált! Éppen velük veszekedett az a négy kibírhatatlan lány. Pontosabban Wendy-vel veszekedtek. Cselekednem kellett. Nem hagyhatom, hogy szó nélkül bántsák a testvéremet. Átfurakodtam magam a tömegen, hogy tudjak velük "beszélni".

-Te meg mi a francot képzelsz magadról?! Álltam be Wendy és a szőke csak közé.

-Te meg ki vagy?!! Húzta fel a szemöldökét az égig.

-Én is kérdezhetném ezt tőled! Milyen jogon sértegeted a testvéremet?!! Tettem felé egy lépést.

-Azt csinálok amit akarok. Különben is! A barátommal flörtölt. Kezdett el kiabálni.

-Ez nem is igaz szólalt meg vékony hangon mögülem Wendy.

-Te most kussolsz! Te pedig ne szólogass be nekem!! Fordult vissza felém.

-Elmondom egyszer. Többször nem, így jól figyelj! Nem engedem meg, hogy bárki is ilyen hangnemben beszéljen velem és a tesóimmal. Másodszor elég rossz szemed lehet, ha ilyen dolgot félrenéztél. És harmadszor a ruhatisztító száma. Nyújtottam neki oda egy névjegykártyát.

-Ez meg minek?! Nézett rám lekezelően. Nem válaszoltam semmi, csak elvettem az egyik lánytól a narancslevét és ráöntöttem a szőke lány pólójára. Döbbenten és sikítozva állt egy helyben. Nem mondtam semmit, csak megfogtam Wendy kezét és magammal húztam.

Kimentünk az iskolából és a kocsi felé vettük az irányt.

-Ezt nem hiszem el! Hogy merted?! Képedt el teljesen Wendy.

-Nem szeretem, ha bántanak titeket. Vontam meg a vállam.

-Ugye tudod, hogy örök életükre megjegyeztek maguknak? Nevetett fel Jess.

-Nem nagyon izgat. Mosolyodtam el. 

Chris nem mondott semmi, csak folyamatosan mosolygott.

Meghoztam az új részt!!!:) Remélem, hogy tetszik. Amint lesz időm, jön a kövi...!

<3<3<3

Melanie

2. rész: Múlt

-Bejöhetek? Nézett be mosolyogva Chris.

-Persze! Én hívtalak ide téged. Ültem fel az ágyon, ami nem volt egyszerű, mert alig maradt erőm.

-Ha neked ez így nem kényelmes, nem kell miattam ülnöd. Nyugodtan feküdj vissza. Ült le az ágyam szélére.

-Nem. Már jól vagyok. Erőltettem magamra egy műmosolyt.

 -Látom! Nevette el magát. -Miért hívtál? Nézett rám kérdőn.

-Csak meg szeretném köszönni, amit értem tettél. Hajtottam le a fejem, hogy a zavarodottságomat ne vegye észre. Remélem, hogy nem látta meg. 

-Nincs mit! Ez a munkám. Vonta meg a vállát. Tágra nyílt szemekkel néztem rá.

-Milyen munkád?! Képedtem el teljesen.

-Mr. és Mrs. Hill nem mondta? Nézett most ő rám furán.

-Nem! Miről kellene tudnom?!! Kérlek szépen mond el. Néztem rá kétségbeesetten. 

-Hát jó! De nem tőlem tudod. Szóval már egy hónapja vettek fel személyi testőrödnek. Nem akartak róla szólni senkinek, nehogy kockáztassák ezáltal az életedet. A tesóidnak is vannak személyi testőrei.Magyarázta meg a dolgot. Nem hittem a fülemnek. Hogy voltak a szüleim ezt képesek eltitkolni. Már bennük sem bízhatok?! Mikor ezt kigondoltam, egy könnycsepp gördült le az arcomon. 

Mikor Chris észrevette odahúzott magához, és szorosan megölelt, majd a fejemet kezdte el simogatni.Hagytam magam, és belefúrtam a fejem a vállába. Egyfolytában csak zokogtam, Ő meg szó nélkül hagyta. Mikor már rendesen kisírtam magam, elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Köszönöm! Szipogtam.

-Semmiség. De mi volt a baj? Nézett rám kérdőn. Egy nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem a történetemet.

-Ugye én vér szerint nem vagyok ennek a családnak a tagja. Ugyanis a szüleim még kiskoromban beraktak egy nevelőintézetbe, Ők meg leléptek. Az általános iskolában ismerkedtem meg Jessica-val, és Wendy-vel. Azóta Ők a legjobb barátaim. Kezdetben nem mondtam el nekik, hogy nincsenek szüleim, és hogy hol lakom. De előbb-utóbb kiderült az igazság. Nagyon megsajnáltak engem, és mindenképp azt szerették volna ha velük élnék. A szüleik is rögtön beleegyeztek a dologba, és két nap múlva már az Ő házukban laktam. Először nagyon fura volt a szüleiket anyának és apának hívni. Nagyon sokáig magáztam is Őket. Persze egy idő után szóltak, hogy nyugodtan tegezzem vagy hívjam Őket anyának és apának. Megkönnyebbültem és ezek után boldogan hívtam Őket a szüleimnek. A vezetéknevem azért nem Hill, mert nem szerettem volna a gyökereimet megtagadni. Ők szerencsére ezt megértették, és nem is hozták fel többé. Ezért is lehet fura, hogy a szüleimnek/testvéreimnek hívom Őket, amikor nem is vagyunk rokonok. Ugye a történtek után nagyon nehezen tudtam megbízni bárkiben is. Mindig is távolságtartó voltam. Bennük megbíztam, és reméltem, hogy soha nem lesz titok a másik előtt. De rá kellett jönnöm, hogy ez már nem igaz. Nem szeretném Őket is elveszíteni...! Hajtottam le a fejem, és megint rám tört a sírás. Chris átölelt, és próbált nyugtatni.

-Nem amiatt nem mondták ezt el neked, mert nem bíznak, benned. Éppen ellenkezőleg. Nem akarták, hogy bajod essen. Én meg megígértem, hogy titokban tartom. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem bíznak benned.

-Rendben! Szedtem össze magam. Letöröltem a könnyeimet és mosolyogva néztem fel Chris-re.

-Akkor ugye most már minden rendben? Mosolygott vissza. -Nem szeretem amikor sírsz.

-Nem. Már minden rendben van. Húztam mi magam.

-Menjünk le a többiekhez. Már biztosan nagyon aggódnak.

-Rendben, csak előbb átöltözöm. Másztam ki az ágyból, Chris pedig kiment a szobámból. Odaballagtam a szekrényemhez és szemügyre vettem a ruháimat.

Végül e mellett döntöttem:

A hangulatomnak teljesen megfelelt. Mikor kész voltam nagyon csendben indultam le az emeletről, hogy ne halljanak meg. A lépcsőfordulóban aztán megálltam és hallgatózni kezdtem. Anya, apa és egy idegen férfi hangját hallottam felváltva. Egyikőjük sem volt nyugodt. Valami veszélyről, rólunk és költözésről is szó esett. Azt tudtam, hogy előbb-utóbb el fogunk innen költözni, de azt nem, hogy ilyen hamar. Nem akartam többet hallani. Visszarohantam a szobámba. Nem akartam, hogy észrevegyék, hogy már fent vagyok, ezért kimásztam az ablakomon. Azért szerencsés a szobámból megszökni, mert ez pont a hátsó udvarra néz, és most senki nem fogja látni, ha lelépek. Sikerült észrevétlenül és sérülés mentesen leérkeznem. Nem gondolkoztam, a lábam vezetett. Egyenesen be a városba. Hogy ne vegyenek észre az emberek, egy kicsit jobban a fejembe húztam a sapkámat. A tömegen átvergődve elértem az út szélét. Ekkor valamibe megbotolva elvágódtam a főúton. Ekkor egy kocsi száguldott felém. Észrevett és nyomta a dudát, ahogy csak bírta, de én nem tudtam megmozdulni. Becsuktam a szemem, és felkészültem a biztos halálra......!

Meghoztam az új részt! Egy "kicsit" késve ugyan, de remélem, hogy ezt elnézitek nekem. Nem tudom, hogy mikor szolgálok egy újabb résszel, de megpróbálok minél előbb!:) <3

Melanie

1. rész: A Megmentő

Csak egy hatalmas sikítást hallunk, majd az emberek megrohamozzák a kijáratokat. Ekkor egy elvetemült ember felugrik a színpadra, kezében kést tart amiről csöpög a vér. Valakit leszúrt! Mikor észrevesz megindul felénk. A félelemtől mozdulni sem bírunk. Hirtelen a semmiből előugrik egy fiú és ráveti magát a gyilkosra. Nem mond többet, csak elordítja magát: Futás!!! Nem gondolkozunk rögtön lesietünk a színfalak mögé. A szüleink ekkor érkeznek meg és visznek ki a limuzinhoz. A testőrök mind az ajtóhoz tömörülni, hogy még véletlenül se tudjon senki a közelünkbe férkőzni. Az autó még nem indul el. Félig lehúzzuk az ablakot és a jelenetet nézzük. Próbáljuk megérteni a történteket, de elég nehéz feldolgozni a látottakat. Ekkor megjelenik a megmentőnk. Egy kicsit meg volt szakítva a ruhája, és a keze is több helyen meg volt vágva. Leállt beszélni az apánkkal, majd felénk nézett. Szerintem megbizonyosodott róla, hogy mind épségben kijutottunk az arénából. Mikor a rendőrség is kiért a limuzin elindult. Az egész utat csöndben töltjük. Semmit nem tudunk felfogni. A házunk előtt a testőrök bekísérnek, és beállnak a bejárati ajtó elé. A telefonomat a kezemben szorongatva gondolkozom, majd egy hirtelen ötlet folytán tárcsázom anyut. Kicsöng, majd egy aggódó hang beleszól.....

*A koncert előtt*

Még a koncert előtt a fényeket meg hasonló dolgokat még egyszer átnézünk. Mindent rendben találunk. Jess és Wendy az öltözőben gyakorolnak. Én, mint mindig most is tök nyugodtan járkálok fel alá és állom le a stábtagokkal beszélgetni. Mielőtt még elkezdődött volna a "buli" kimentem a friss levegőre. A rajongók hosszú sorokban álltak végig az utcán, majd amikor észrevettek sikítozva rohamoztak meg. Nem volt jó ötlet a friss levegő! A testőreim rögtön a segítségemre siettek, de még mielőtt bevittek volna adtam pár képet az aláírásommal. Én mindig felkészült vagyok.:) Már csak pár perc volt hátra, így megkerestem Wendyt és Jesst. Nem volt nehéz őket megtalálni. Még mindig az öltözőben dekkoltak és meditáltak. Mindig ezt csinálják fellépések előtt. Sajnálatos módon ki kellett Őket zökkentenem a békés világukból, mert kezdődik a koncert! Gyorsan felsiettünk a színpadra. A tömeg csak őrjöngött, sikítozott meg tapsolt. A kedvenc számunkkal kezdtünk, a Forever Love-val. Mint mindig a közönség most is ugrálva énekelte velünk a számokat. Aztán az egyik számváltás közben egy hangos sikításra kaptuk föl a fejünket, majd a tömeg megindult az ajtók felé. Innentől kezdve csak képek ugranak be az estéről. Nem is jó rá visszaemlékezni.

Már otthon voltunk és a telefonomat szorongattam. Felhívtam anyát, hogy megkérdezzem minden rendben van e. Fáradt és aggodalmas hangon szólt bele a telefonba. 

Megtudtam, hogy egy lányt leszúrtak. A rendőrség még mindig kint van a helyszínen és nyomok után kutatnak. Az egyik tettest már elfogták, de a másiknak (mert volt másik is) sikerült megszöknie. A rendőrök megpróbálnak elkövetni mindent annak érdekében, hogy senki ne zavarja meg a nyugalmunkat.

Hosszú csendes és feszült óra után aztán hazaértek a szüleink. Egyszerre rohamoztuk meg őket.

-Mi történt! Elfogták? Mi a gond...?! Bombáztuk Őket a kérdéseinkkel.

-Mindent elmesélünk, de jobb lenne, ha le tudnánk valahova ülni, mert mind a ketten kimerültek vagyunk.

Mondta fáradtan és gondterhelten anya. Bementünk a nappaliba, és mind a hármunk árgus szemekkel figyeltük Őket. Egymásra néztem, majd apa elkezdte. Elmondta, hogy a másik gyilkost nem tudták elfogni, de körözik Őt. Azt is mondta, hogy valószínűleg nem sokáig maradhatunk, itt Londonban, mert az az ember bármikor az életünkre törhet.

-Én nem akarok innen elmenni!!! Állt fel mérgesen Wendy és beviharzott a szobájába. Jessica rögtön utána rohant. Én ott maradtam és próbáltam anyáékat megvigasztalni, és elmondani, hogy Wendy egy
kicsit sem mérges rájuk, csak nagyon szereti és kötődik ehhez a városhoz. Az este többi részét beszélgetéssel töltöttük el. Meg persze új ház után néztünk. Egyenlőre még nem találtunk megfelelőt, de minél előbb és messzebb el szeretnénk innen költözni.

Éjfél fele aztán csörömpölésre lettem figyelmes. Halkan lementem az emeletről, hogy megbizonyosodjam a hang gazdájáról. A nappaliban mindent rendben találtam. Aztán a konyhában kezdődtek a bajok. A sötétben irtó lassan, tapogatózva kezdtem el közlekedni, mire egy jéghideg kéz megragadott és magához húzott. A félelemtől felsikítottam és elkezdtem kapálózni, de az idegen egyre jobban szorított. Szerencsémre a sikítozásra a szüleim és a tesóim is lerohantak az emeletről. Döbbenten és rémülten Látták, hogy egy álarcos idegen fogja le a lányukat és tart a fejéhez pisztolyt.

-Egy lépést se tovább! Ha valaki megmoccan lelövöm! Ordítozott magából kikelve.

-Kérem szépen ne bántsa a lányunkat. Könyörgött anya rémülten.

-Bármit megteszünk, amit csak akar, de Őt eressze el. Mondta apa is halálra ijedve. Én csak annyira leszek figyelmes, hogy Jess benyomja a riasztót, ami a rendőrségen jelez. Meg persze a biztonsági őreinknél. Ezt apa is észrevette, és hogy az idegen ne tudjon elszökni elkezdett hozzá beszélni, hogy eresszen el, bármit megtesz neki meg hasonlók. Nem telt bele sok idő, a rendőrök, tűzszerészek és biztonsági őrök is mind megérkeztek és bekerítették a házat. Hangosbemondóba bemondták, hogy eresszen el engem és nem esik bántódása. Ő persze nem ijedt meg ilyen könnyen. Kiment az udvarra közben maga előtt tolt engem és azzal fenyegetőzött, hogyha nem engedik el őt akkor megöl engem. Én meg sem mertem szólalni, csak a tekinteteket pásztáztam. Ekkor egy ismerős arcot pillantottam meg. A tömegben ugyan alig lehetett látni, de azért azt észrevettem, hogy készül valamire. Mikor kiért a tömegből eltűnt a ház mögött. Pár perccel később egy hatalmas ütésre lettem figyelmes, majd aki túszul ejtette elengedett és a földre rogyott. Én pedig az egyensúlyomat elvesztve valakinek a karjaiba estem.

*Pár perccel később* 

-Nancy. Nancy! Szólongatott valaki. Elkezdtem pislogni, majd pár emberi arc kezdett kirajzolódni előttem. Nemsokára megláttam Jess-t, Wendy-t, aput és anyut. Mindenkinek hatalmas kő eshetett le a szívéről, hogy felkeltem.

-Hogy érzed magad? Minden rendben van? Hála az égnek, hogy felkeltél. Hadonászott össze vissza a kezeivel anyu.

-Minden rendben van. Ültem fel az ágyamon. -De mi történt? Néztem kérdőn a többiekre. Ők összenéztek, majd Wendy-n megállapodott a tekintetük. Úgy látszik Ő fog nekem mesélni.

-A lényeg annyi, hogy az a vadállat túszul ejtett, majd Chris időben le tudta ütni. Ekkor Te -gondolom a félelemtől- elájultál, de Chris elkapott és a karjaiban hozott be téged a szobába. Fejezte be a mondandóját Wendy. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy ki ez a Chris. Végül is Neki köszönhetem, hogy élek.

-Anya! Ha még itt van behívnád Christ. Meg szeretném köszönni Neki, hogy megmentett. 

-Máris szólok Neki. Még itt van, mert meg szerette volna várni még felébredsz. Ment ki a szobámból. A lányok (Jess és Wendy) bátorító pillantásokat küldtek felém, majd apát maguk előtt kiterelték a szobából. Pár percig néma csendben ültem az ágyamban, majd az ajtó nyitódására lettem figyelmes.

Chris benéz, majd mosolyra húzza a száját, és bejön az ajtón......!
Chris benéz az ajtón: 

Hát így néz ki az első rész! Nem olyan stílusú, minta másik blogom, de remélem, hogy  fog annyira tetszeni, mint az!:) <3 Nemsokára jövök egy újabb résszel...!!!;)
<3<3<3

Melanie

Házunk!!!

Hol is kezdjem...! Ott, hogy én és két nagyon kedves barátnőm (meg persze a szüleik) Barcelona-ban lakunk. Nem éltünk mindig is itt. Volt idő, hogy Londonban laktunk, de egy kisebb-nagyobb bonyodalom miatt ott kellett hagynunk szeretett városunkat. De így utólag már nem bánom.

Most betekintést nyertek az otthonunkba.

A házunk kívülről:

Az én szobám:

Jessica szobája:

Wendy szobája:

Nappali:

Fürdőszoba:

Konyha:

A főbb helyiségeken kívül számos kisebb helyiség megtalálható a házban, de szerintem azok nem annyira lényegesek. Belülről tehát így néz ki a ház. Kívülről pedig egy hatalmas kert veszi körül. A ház mellett van még egy tó, ahova nyáron sokat járunk ki fürödni, horgászni és persze csónakázni. Ezt a tavat csak mi használhatjuk.;)
Szerintem semmit nem hagytam ki a felsorolásbál. Nagyjából így néz ki a házunk és környéke...!!!:)