1. rész: A Megmentő

Csak egy hatalmas sikítást hallunk, majd az emberek megrohamozzák a kijáratokat. Ekkor egy elvetemült ember felugrik a színpadra, kezében kést tart amiről csöpög a vér. Valakit leszúrt! Mikor észrevesz megindul felénk. A félelemtől mozdulni sem bírunk. Hirtelen a semmiből előugrik egy fiú és ráveti magát a gyilkosra. Nem mond többet, csak elordítja magát: Futás!!! Nem gondolkozunk rögtön lesietünk a színfalak mögé. A szüleink ekkor érkeznek meg és visznek ki a limuzinhoz. A testőrök mind az ajtóhoz tömörülni, hogy még véletlenül se tudjon senki a közelünkbe férkőzni. Az autó még nem indul el. Félig lehúzzuk az ablakot és a jelenetet nézzük. Próbáljuk megérteni a történteket, de elég nehéz feldolgozni a látottakat. Ekkor megjelenik a megmentőnk. Egy kicsit meg volt szakítva a ruhája, és a keze is több helyen meg volt vágva. Leállt beszélni az apánkkal, majd felénk nézett. Szerintem megbizonyosodott róla, hogy mind épségben kijutottunk az arénából. Mikor a rendőrség is kiért a limuzin elindult. Az egész utat csöndben töltjük. Semmit nem tudunk felfogni. A házunk előtt a testőrök bekísérnek, és beállnak a bejárati ajtó elé. A telefonomat a kezemben szorongatva gondolkozom, majd egy hirtelen ötlet folytán tárcsázom anyut. Kicsöng, majd egy aggódó hang beleszól.....

*A koncert előtt*

Még a koncert előtt a fényeket meg hasonló dolgokat még egyszer átnézünk. Mindent rendben találunk. Jess és Wendy az öltözőben gyakorolnak. Én, mint mindig most is tök nyugodtan járkálok fel alá és állom le a stábtagokkal beszélgetni. Mielőtt még elkezdődött volna a "buli" kimentem a friss levegőre. A rajongók hosszú sorokban álltak végig az utcán, majd amikor észrevettek sikítozva rohamoztak meg. Nem volt jó ötlet a friss levegő! A testőreim rögtön a segítségemre siettek, de még mielőtt bevittek volna adtam pár képet az aláírásommal. Én mindig felkészült vagyok.:) Már csak pár perc volt hátra, így megkerestem Wendyt és Jesst. Nem volt nehéz őket megtalálni. Még mindig az öltözőben dekkoltak és meditáltak. Mindig ezt csinálják fellépések előtt. Sajnálatos módon ki kellett Őket zökkentenem a békés világukból, mert kezdődik a koncert! Gyorsan felsiettünk a színpadra. A tömeg csak őrjöngött, sikítozott meg tapsolt. A kedvenc számunkkal kezdtünk, a Forever Love-val. Mint mindig a közönség most is ugrálva énekelte velünk a számokat. Aztán az egyik számváltás közben egy hangos sikításra kaptuk föl a fejünket, majd a tömeg megindult az ajtók felé. Innentől kezdve csak képek ugranak be az estéről. Nem is jó rá visszaemlékezni.

Már otthon voltunk és a telefonomat szorongattam. Felhívtam anyát, hogy megkérdezzem minden rendben van e. Fáradt és aggodalmas hangon szólt bele a telefonba. 

Megtudtam, hogy egy lányt leszúrtak. A rendőrség még mindig kint van a helyszínen és nyomok után kutatnak. Az egyik tettest már elfogták, de a másiknak (mert volt másik is) sikerült megszöknie. A rendőrök megpróbálnak elkövetni mindent annak érdekében, hogy senki ne zavarja meg a nyugalmunkat.

Hosszú csendes és feszült óra után aztán hazaértek a szüleink. Egyszerre rohamoztuk meg őket.

-Mi történt! Elfogták? Mi a gond...?! Bombáztuk Őket a kérdéseinkkel.

-Mindent elmesélünk, de jobb lenne, ha le tudnánk valahova ülni, mert mind a ketten kimerültek vagyunk.

Mondta fáradtan és gondterhelten anya. Bementünk a nappaliba, és mind a hármunk árgus szemekkel figyeltük Őket. Egymásra néztem, majd apa elkezdte. Elmondta, hogy a másik gyilkost nem tudták elfogni, de körözik Őt. Azt is mondta, hogy valószínűleg nem sokáig maradhatunk, itt Londonban, mert az az ember bármikor az életünkre törhet.

-Én nem akarok innen elmenni!!! Állt fel mérgesen Wendy és beviharzott a szobájába. Jessica rögtön utána rohant. Én ott maradtam és próbáltam anyáékat megvigasztalni, és elmondani, hogy Wendy egy
kicsit sem mérges rájuk, csak nagyon szereti és kötődik ehhez a városhoz. Az este többi részét beszélgetéssel töltöttük el. Meg persze új ház után néztünk. Egyenlőre még nem találtunk megfelelőt, de minél előbb és messzebb el szeretnénk innen költözni.

Éjfél fele aztán csörömpölésre lettem figyelmes. Halkan lementem az emeletről, hogy megbizonyosodjam a hang gazdájáról. A nappaliban mindent rendben találtam. Aztán a konyhában kezdődtek a bajok. A sötétben irtó lassan, tapogatózva kezdtem el közlekedni, mire egy jéghideg kéz megragadott és magához húzott. A félelemtől felsikítottam és elkezdtem kapálózni, de az idegen egyre jobban szorított. Szerencsémre a sikítozásra a szüleim és a tesóim is lerohantak az emeletről. Döbbenten és rémülten Látták, hogy egy álarcos idegen fogja le a lányukat és tart a fejéhez pisztolyt.

-Egy lépést se tovább! Ha valaki megmoccan lelövöm! Ordítozott magából kikelve.

-Kérem szépen ne bántsa a lányunkat. Könyörgött anya rémülten.

-Bármit megteszünk, amit csak akar, de Őt eressze el. Mondta apa is halálra ijedve. Én csak annyira leszek figyelmes, hogy Jess benyomja a riasztót, ami a rendőrségen jelez. Meg persze a biztonsági őreinknél. Ezt apa is észrevette, és hogy az idegen ne tudjon elszökni elkezdett hozzá beszélni, hogy eresszen el, bármit megtesz neki meg hasonlók. Nem telt bele sok idő, a rendőrök, tűzszerészek és biztonsági őrök is mind megérkeztek és bekerítették a házat. Hangosbemondóba bemondták, hogy eresszen el engem és nem esik bántódása. Ő persze nem ijedt meg ilyen könnyen. Kiment az udvarra közben maga előtt tolt engem és azzal fenyegetőzött, hogyha nem engedik el őt akkor megöl engem. Én meg sem mertem szólalni, csak a tekinteteket pásztáztam. Ekkor egy ismerős arcot pillantottam meg. A tömegben ugyan alig lehetett látni, de azért azt észrevettem, hogy készül valamire. Mikor kiért a tömegből eltűnt a ház mögött. Pár perccel később egy hatalmas ütésre lettem figyelmes, majd aki túszul ejtette elengedett és a földre rogyott. Én pedig az egyensúlyomat elvesztve valakinek a karjaiba estem.

*Pár perccel később* 

-Nancy. Nancy! Szólongatott valaki. Elkezdtem pislogni, majd pár emberi arc kezdett kirajzolódni előttem. Nemsokára megláttam Jess-t, Wendy-t, aput és anyut. Mindenkinek hatalmas kő eshetett le a szívéről, hogy felkeltem.

-Hogy érzed magad? Minden rendben van? Hála az égnek, hogy felkeltél. Hadonászott össze vissza a kezeivel anyu.

-Minden rendben van. Ültem fel az ágyamon. -De mi történt? Néztem kérdőn a többiekre. Ők összenéztek, majd Wendy-n megállapodott a tekintetük. Úgy látszik Ő fog nekem mesélni.

-A lényeg annyi, hogy az a vadállat túszul ejtett, majd Chris időben le tudta ütni. Ekkor Te -gondolom a félelemtől- elájultál, de Chris elkapott és a karjaiban hozott be téged a szobába. Fejezte be a mondandóját Wendy. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy ki ez a Chris. Végül is Neki köszönhetem, hogy élek.

-Anya! Ha még itt van behívnád Christ. Meg szeretném köszönni Neki, hogy megmentett. 

-Máris szólok Neki. Még itt van, mert meg szerette volna várni még felébredsz. Ment ki a szobámból. A lányok (Jess és Wendy) bátorító pillantásokat küldtek felém, majd apát maguk előtt kiterelték a szobából. Pár percig néma csendben ültem az ágyamban, majd az ajtó nyitódására lettem figyelmes.

Chris benéz, majd mosolyra húzza a száját, és bejön az ajtón......!
Chris benéz az ajtón: 

Hát így néz ki az első rész! Nem olyan stílusú, minta másik blogom, de remélem, hogy  fog annyira tetszeni, mint az!:) <3 Nemsokára jövök egy újabb résszel...!!!;)
<3<3<3

Melanie